Webkamera

Csopak Strand - webkamera

Intelligens strand

Rivéra kártya

Riviéra kártya Csopak


Átadták a strandot
Strandavató Csopak2010. május 22-én hivatalosan is átadták a mgújult csopaki strandot. Az "Intelligens strand" beruházást Pál Béla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke és Ambrus Tibor polgármester adta át a napfényes szombat délelőttön.
A megnyitón először Pál Béla mondott köszöntőt, majd Ambrus Tibor emelte ki beszédében a strand és Csopak fejlesztésének jelentőségét, megköszönve minden közreműködőnek az áldozatos munkát. A megnyitóra az iskola, a Nyugdíjas Klub és a Református Asszonykör közös dalokkal készült, valamint a résztvevők meghallgathatták Órás Martin csopaki iskolás versét is. Az átadást követően a vendégek egy közös séta keretében ismerkedhettek meg közelebbről is az újításokkal. Délután a Jazz Steps Band szórakoztatta a vendégeket.
Rosta Géza zenés gyermek műsora nagy sikert aratott vasárnap délelőtt a kicsik és a szülők körében. A gyermekek előtt már ismert művész úgy szerepeltette a kicsiket, hogy nem is vették észre , hogy a műsornak szorosan részei lettek. Nagy élmény volt az óvodás - iskolás gyermekeknek és a szülőknek - nagyszülőknek. Délben megrendezték a gyerekek által nagyon várt homokvár építő versenyt. Kora délután a szegedi Peter Pan gitárduó Beatles számaival is nagy sikert aratott. Délután pedig Krisz Rudi és zenekara keltett fergeteges hangulatot a strandon.
Hétfőn játszóház a toronyban és "kincskeresés" az új játszótéren várta a gyerekeket. Sajnos a pénteki esőzést követően az új játszóterek "avatási ünnepségét" is el kellett halasztani. A szombatra tervezett játszótáravató játékokat így csak hétfőn tudtuk megtartani. Ekkor azonban 12 órakor és 15 órakor is volt "kincskeresés".
A játszótéren elrejtett színes labdákat kellett megkeresni és összegyűjteni, majd felvinni a strandovi játszóházba. A labdákért cserébe gipsz figurákat, kavicsokat, kifesthető képeket kaptak a gyermekek, melyeket azonnal festhettek, színezhettek.Mindhárom nap várta sport a mozogni vágyókat is. Van aki a vizi bicikli versenyen, van aki a strandröplabda versenyen vett részt a pünkösdi strandi hétvégén.
A strandavató ünnepség keretein belül 3 napos strandröplabda, strandfoci és vízben való játékok versenyeire készültünk. Sajnos a megnyitó előtti hűvös napok és a péntek esti zivatar következtében a víz hőmérséklete, valamint a pályák használhatatlansága nem tette lehetővé a tervezett programok megrendezését. A szombati napon ideiglenes röplabda pályát építettünk a strandi napozó mólóval szembeni füves területen, így az ünnepséget követően 4 csapattal megindulhatott a versengés. A meccsek körmérkőzésben zajlottak. A csapatok a délutáni órákig folyamatosan játszottak, jó hangulatú, színvonalas, kellemes kikapcsolódást nyújtó élményt adva ezzel játékosoknak és nézőknek egyaránt.

A szombati játék csapatainak névsora: Old Star, L-K Bulls, Csipasz, Bikicsunáj,
Eredmények: 1. Old star, 2. Csipasz, 3. Bikicsunáj, 4. L-K Bulls
A meccseket Limpergerné Czigler Anna testnevelő vezette

Vasárnapra 3 koncertet terveztünk a strandi napozó mólóra. Mivel ideiglenes pályánk közvetlenül a nézőtér mögött volt, erre a napra a versenyeket felfüggesztettük, hogy ne zavarjuk a fellépők előadásait. A strand vendégei azonban szívesen vették birtokba a kialakított játékteret, így a műsorok közötti szünetekben folyamatosan használták azt.
Hétfőn, a csopaki női kézilabda csapat oszlopos tagjai is részt vettek a küzdelmekben. A délelőtt folyamán a 3 benevezett csapat vidám hangulatú, néhol szoros, néhol fölényesen kiemelkedő csatákat vívott.
Eredmények: 1. Bamakó, 2. L-K Bulls, 3.Csopakabana
A meccseket Limpergerné Czigler Anna testnevelő vezette
A hétfői vizibicikli versenyre 15 csapat jelentkezett. 2 "hajó" indult útra, majd 4 perc elteltével újabb 2 csapat szállt vízre. Így folytattuk ezt tovább, míg minden csapat meg nem kerülte az előre megbeszélt és kijelölt 8 bólyát. A versenyzők elszántságát bizonyítja, hogy e nem kis távot 7-8 perc leforgása alatt tették meg. A családok kellemes elfáradva, a verseny hevétől kipirúlt arccal szálltak ki a biciklikből, majd izgatottan várták az utolsó csapat beérkezését, az idő eredmények kiszámolását, majd az eredmény kihirdetését.
Nagyon szoros versenyben a végeredmény a következő lett: 1. Csenge csapat: 7, 08 perc, 2. Kardhal: 7,35 perc, 3. Cápa: 7,40.
A további csapatok névsora: Szilveszter, Lila Polipok, Snoopy, Pumukli, Villám, Mókus örs, Fekete Team, Kis Vuk, Delfinek, Buborék, Nagy Team, Kis Vuk II.
Köszönet a vizi biciklik díjmentes használatáért, és a segítők munkájáért Koronczai Jánosnak.


 

Időjárás

Szavazás

Milyen programokat szerveznél a strandra
 

Hírlevél

Csopak strand

Cím és megközelíthetőség Csopak, Örkény sétány 1.
a 71-es főútról a Fürdő utcán, a Sport utcán vagy a Kőkorsó utcán keresztül
Telefon 06-87-446-765
Üzemeltető Üzemeltető
E-mail cím csopakph @ csopak . hu

A strandolók képeiből

Vendégeink képei

Csopaki Strand galéria

Képeslap küldő

Üdvözlet Csopakról